Budapest, 1987
MTA Történettudományi Intézete

A borítón: Szent Miklós születése. Eperjes, Szent Miklós-plébániatemplom főoltára.

MEGRENDELHETŐ
Kedvezményes ár: 1760 Ft

TARTALOM

******

ELŐSZÓ

A Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányokról

A magyar történetírásban a társadalomtörténet művelése nagy hagyományokra tekinthet vissza, azt is mondhatnánk – nemzetközi mércével mérve is – szaktudományunk „húzó ágazata” volt. A múlt század végén az egyoldalú politikatörténettől elforduló társadalomfelfogás eredményeként jött létre a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (1894). Ugyanazon évben, amikor megindul a világ első kimondottan gazdaság- és társadalomtörténeti folyóirata, a Zeitschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte. A korban a politika szférájától elforduló történész számára a gazdaság, a termelési szféra iránti érdeklődés szorosan egybefonódott a termelők, a tömegek, azaz a társadalom történetével. A magyar folyóirat szerkesztője, Tagányi Károly világosan látta: a középkor és újkor jogi aktusai – melyek oklevelek kiadásában, illetve akták fogalmazásában öltöttek testet – többnyire gazdasági jellegű események (adományozás, birtokpereskedés, üzletkötés stb.) kapcsán keletkeztek, illetve egyének, csoportok társadalmi jogállásait szabályozták. E korszak gazdaság- és társadalomtörténet-írása még a társadalmi jogállásokat szabályozó ránk maradt forrásokhoz tapad, ugyanúgy, mint a kortárs nyugat-európai társadalomtörténet-írás.

Ennek az iskolának szakmai gondolkodását folytatja az első világháború után a Domanovszky Sándor (1877–1955) professzor körül tömörülő fiatal történészek tábora, amelynek tagjai a gazdasági és a társadalmi jelenségeket már szétválasztják. Külön beszélnek a gazdaságról – pontosabban a mezőgazdaságról – mint „üzem” történetéről. (Így születnek a nagyszerű kismonográfiák a nagybirtokok – mint üzemelési egységek – történetéről.) És külön beszélnek a társadalomról, mint termelő, szolgáltató egyedek összességéről. A magyar történetírás ezen áramához kötődik a nemzetközi szinten is vezető helyen álló magyar agrártörténet-írás és parasztságkutatás, Wellmann Imre, Szabó István és mások munkássága, akik minden korábbinál (és későbbinél) pontosabban tudták rekonstruálni a paraszti élet – termelő, ünneplő, az egyedeket családi viszonyaikban újratermelő – hétköznapjait. De ehhez az áramhoz kötődik Mályusz Elemér és Hajnal István történetírása is, akik már az új tudományág, a társadalom történetébe a rendszerszemléletet hozó szociológia eredményeit hasznosították. Korunk társadalomtörténet-írását nemzetközi szinten is meghaladó módon. (Az sem véletlen, hogy az irányzat nagy menedzsere, Domanovszky – noha az új közgazdaságtudományi, szociológiai felfogásokkal már lépést tartani nem tudott – a történészek nemzetközi szövetségének bürojában sok éven át a legbefolyásosabb szerepet játssza, sok nemzetközi pozíciót biztosítva általában a magyar történettudománynak.)

A felszabadulás után gyorsan előtérbe nyomuló marxista történetírás részben folytatta az 1945 előtti társadalomtörténeti hagyományokat. Mindenekelőtt a parasztságtörténet területén. Igaz, érdeklődésének középpontjába már – kora marxizmusának „szellemében” – elsősorban a paraszti osztályharc került, és kevesebb érdeklődéssel fordult a nem kizsákmányolt osztályok, rétegek története felé, mint ahogy sokban elhanyagolta a kizsákmányolt társadalmi elemek mindennapi életének, valós életviszonyainak kutatását is. Része volt ez a sztálini periódus általános társadalomszemléletének, amely a történelem minden periódusában a társadalmi ütközésekre, a forradalmi harcokra – vagy azok konstruálására – és így a hatalmi viszonyokra összpontosított. Mindezzel együtt a magyarországi társadalomtörténet-írás – mindenekelőtt a parasztságtörténet kutatása – a magyar történetírásnak továbbra is vezető és szakmailag egyik legerősebb ágazata maradt. Természetesen elmaradva a gyorsan felfejlődő gazdaságtörténet-írástól.

Az 1960-as évektől azután az érdeklődés kitágult. Részben a nem dolgozó (és nem kizsákmányolt) osztályok története szakszerű kutatása is megindult (tisztviselők, kispolgárok és lassan a volt uralkodó osztályok története), mentesülve immáron a korábbi periódus „leleplező” propagandaindítékaitól. Részben mentesült ez a társadalomtörténet-írás a társadalmi összeütközésekre való egyoldalú koncentrálástól. (Ennek köszönhetően kezdett felzárkózni a korábban a munkásmozgalom-történettől háttérbe szorított munkásságkutatás is.) És ez, a társadalmi életet egészében, totalitásában megragadni kívánó szemlélet szükségszerűen vonta kutatási körébe a társadalom művelődési, tudati elemeinek kutatását, az ún. közkultúra (vagy tömegkultúra) vizsgálatát.

Amikor a Történettudományi Intézet megindítja új, saját kiadású kismonográfia-sorozatát, a Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányokat, akkor e kötetecskék tematikájának alapját a társadalmi tömegjelenségek megragadásának igénye képezi. Kiterjeszkedést mind a termelési, mind a társadalmon belüli jogállási és művelődési viszonyokra.

Glatz Ferenc