ISBN 963 8312 18 1
ISSN 0238 2180

Budapest, 1994
MTA Történettudományi Intézete

Térkép: P. Tihanyi Éva
Ábrák: Horváth Imre

ELFOGYOTT

TARTALOM

******

BEVEZETÉS

Ha egy mai történész a magyar egyházi társadalom részletes középkori rajzát szeretné felvázolni, a szakirodalommal kapcsolatban igen nagy anomáliákkal találja magát szemben. A múlt század vége és e század eleje ugyanis bővelkedett olyan monográfiákban és tanulmányokban, melyek a püspöki rend tagjainak életével, egyházi és politikai ténykedésével, művelődéstörténeti szerepével foglalkoztak. A két világháború kőzött és – el-elszórtan – az elmúlt negyven év során is születtek alapművek e témakörben? Így a magyar egyházi társadalom legfelső, vezető rétegének szerepe, jelentősége nagyjából feltártnak tekinthető. Ha viszont inkább a középréteg: a prépostok, főesperesek, kanonokok, plébánosok világát szeretné bemutatni, igen hiányos irodalom alapján kezdheti csak el tájékozódását. Az egyes káptalanok történetéről jelentek ugyan meg munkák, ; de magáról a papságról, az egyházi társadalom középrétegét, mintegy 600 embert alkotó kanonoki réteg tagjairól, az egyes személyekről szinte semmit nem tudunk. Az egyes püspökség-, illetve káptalantörténetek és más jellegű tanulmányok függelékében jelentek meg ugyan – legtöbbször igen hiányos – archontológiai összeállítások, de a réteg liturgikus szerepéről, politikai, művelődéstörténeti jelentőségéről mind ez ideig csak egyes, elszórt esetek felszínre hozásával születtek tanulmányok. Valójában szisztematikus feltárásra, a réteg egyedeinek életrajzi adatai ismeretében történő vizsgálódásokra mindeddig nem került sor.

Még nagyobb nehézségekkel szembesül az, aki az alsópapság életét szeretné bemutatni: a káptalanok karpapságára, a plébániatemplomok káplánjaira szinte semmi adatunk nincs, ami a statisztikai vizsgálatok szintjéhez mérten kielégítő mennyiségű lehetne.

A jelen munka íróját Mályusz Elemérnek az egyházi társadalomról még a harmincas években írt, bár 1971-ben megjelentetett műve győzte meg arról, ha már egyedi fonások, például számadástöredékek, néhány egyházi végrendelet, vagy egy-két statútum összevetése elszórtan ismert okleveles adatokkal is ennyivel gazdagabbá, plasztikusabbá teszi a kanonokok életének, tevékenységének bemutatását, mennyivel inkább eredményt hozhat egy szisztematikus adatfeltárás. Ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a magyar egyházi középréteg gerincét, a káptalanok tagságát illetően végezzek olyan szociográfiai vizsgálódásokat, melyek statisztikusara nézve is jelentós mennyiségű adaton nyugszanak.

A munka első fázisának egy olyan archontológiai adattár összeállítása volt a célja, mely – időbeli korlátainkat figyelembe véve – nem az ősszel, csupán négy magyarországi káptalan esetében teljességre törekvő, szisztematikus adatfeltárással készül, s a négy testület tagságának ősszel 1458 és 1626 közti említését tartalmazza.

A vizsgált káptalanok kiválasztása sem volt véletlen: a budai és fehérvári esetében az országos, központi szerep vizsgálata vonzott (mindkét testület országos piteleshelyként műkődőlt, Fehérvár szakrális, Buda pedig tényleges királyi központ volt ebben az időszakban); Pozsony a nyugati határszél külföldi behatásai

miatt keltette fel érdeklődésemet, s emellett fontosnak éreztem, hogy egy székeskáptalant is vizsgálódás alá vegyek, így került sor Győrre.

Kétségtelenül az adatokból levont következtetéseim nagyobb biztonsággal megállnák helyüket, ha az összes magyarországi káptalan be lett volna vonva kutatásaimba, vagy legalábbis azok a dunántúliak, melyek területileg érintkeznek a fenti négy vonzáskörzetével (Veszprém, Vasvár, Pécs, esetleg még Esztergom, s a Duna-Tisza közén Vác és Kalocsa), de ilyen széles körű adatgyűjtéstó) az időbeli korlátok elriasztottak. Távolabbi terveim között szerepel az adattár ilyen irányú bővítése, hogy következtetéseim igazát nagyobb adatbázis tükrében is ellenőrizhessem.

A munka elsődleges fonásbázisa az Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára és Fényképgyűjteménye volt. Átnéztem a négy káptalan összes hiteleshelyi kiadványát, hogy a különféle jogügyletek tanúsítására kiküldött – legtöbbször kanonoki rangú – káptalani embereket (homo noster pro testunonio fidedignus), valamint a privilegiális formában kiállított oklevelek méltóságsorainak szereplőit kigyűjthessem. Emellett sorra került a győri és pozsonyi káptalan teljes hiteleshelyi országos és magánlevéltára is, melyek sokszor igen értékes adatokat tartalmaztak az egyes kanonokokkal kapcsolatban is. Ide tartozik még a budai káptalan levéltárának fennmaradt töredéke is. Eme levéltárak legértékesebb darabjai a pozsonyi és a győri káptalan számadáskönyvei (1473–1526 és 1495–1526), illetve a budai káptalan fassionális jegyzőkönyve (1511–1522), melyek számtalan kanonoknevet tartalmaznak.

A levéltári kutatások mellett természetesen átnéztem a kiadott anyagot is, így az adatok egy jelentős – bár az előzőkhöz képest lényegesen kisebb – hányadát a különféle okmánytárak hivatkozásai teszik ki.

A munka első fázisának eredményeképpen 1987-ben elkészült és meg is jelent az általam vizsgált budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan adattára, a melyben 509 tagjára vonatkozólag hoztam mintegy 7500 adatot. A munka későbbi fázisában még újabb személyek kerültek elő, így ma 526 személy kiléte ismert.

A vizsgálat második fázisának célja egy olyan prozopográfiai adattár összeállítása volt, mely az előző szakaszban felszínre hozott személyekről közöl rövid életrajzokat. Az alapvető feladat itt a származás, egyetemjárás, a világi és egyházi karrier feltérképezése volt, emellett természetesen minden egyéb fontos életrajzi adat helyet kaphatott.

A származás eldöntésénél az elsődleges vezérfonal a „vezetéknév”, pontosabban a származáshelyet jelölő megkülönböztető név ismerete volt. Persze ez önmagában nem nyújt kielégítő információt. Az az alapelv vezetett, hogy ha a származáshely oppidum vagy civitas volt, a személyt polgári származásúnak vettem, ha falu, és van itt ilyen nevű birtokos család, nemesinek, ha nincs (és másutt sem fordul elő), jobbágynak. Megnyugtatóan azonban a kérdést csak az dönti el, ha más fonások megtámogatják ezt a feltételezést (pl. ha faluról van szó, ahol a káptalan a birtokos, a jobbágyi eredet valószínűsíthető, mert megvan a kapcsolódási pont a testület felé). A Bécsben egyetemre jártakat is származási kategóriák szerint jegyezték be a magyar nemzet anyakönyvébe, sajnos azonban ez sem mindig ad egyértelmű eligazítást; nemesek is nemegyszer iratkoznak be polgárok közé, mert ott alacsonyabb a beiratkozási díj. A káptalan hiteleshelyi magánlevéltárában azonban szerencsére sok olyan oklevél van, mely egyes kanonokokra bőséges adatot közöl.

Az egyetemjárás kutatása viszonylag egyszerű dolog, hiszen a legtöbb középkori egyetem anyakönyve, ahol magyar diákok megfordulhattak, ki van adva.

A világi karrier vizsgálata alatt azt értem, hogy utánanéztem, az illető működött-e kancelláriai jegyzőként, valamely nagybíró ítélőmestereként, kincstári szakemberként, diplomataként vagy egyéb állami beosztásban. Feltérképeztem azt is, hogy végzett-e közjegyzői tevékenységet.

Az egyházi karrier vizsgálatánál azt igyekeztem felderíteni, milyen egyházi javadalmakat birtokoltak vizsgált személyeim korábban, egy időben és később. Itt már, ami a fonásbázist illeti, eléggé a szerencsére voltam utalva. Többnyire azért a korábban említett káptalan- és püspökségtörténetek – esetenként hibás, vagy hiányos – archontológiai összeállításai sokat segítettek ebben a munkafázisban. A püspöki rendbe kerültekről már, mint fentebb említettem, fölhasználható szakmunkák állnak rendelkezésre.

Ezeknek a szempontoknak a tükrében volt még egy fontos dolog, amit igyekeztem felderíteni, bár ez sokszor nem sikerült: milyen személyi kapcsolatok segíthették a vizsgált alanyokat javadalomszerzésükben, egyházi és világi pályájuk egyengetésében. A rétegbeli és felfelé mutató kapcsolatok rendszere, amennyiben ennek feltérképezése a személyek túlnyomó részénél lehetséges, sokkal árnyaltabbá teheti az egyházi középrétegről megrajzolt képet.

A munka második fázisának eredményeképp elkészült prozopográfiai adattár a jelen tanulmány IV. függelékét képezi. A leglényegesebb adatokat táblázatszerűen kivetítve a III. függelék tartalmazza.

A harmadik fázisban a nyert adatok statisztikus kiértékelése, illetve egy részük térképre vetítése következett. Ennek eredménye az I. és a II. függelék (térképek, táblázatok).

Ezután kerülhetett sor az alább közölt tanulmány szövegének elkészítésére. Minthogy a kanonokokra vonatkozó adatok legnagyobb részét a IV. függelék tartalmazza, ide lábjegyzeteket csak olyan esetben csatoltam, mikor új adatokr61 vagy más jellegű hivatkozásokról volt szó.'

A tanulmány fonásainak és elkészülte szakaszainak ismertetése után még egy kérdés megválaszolása maradt hátra, mellyel, úgy érzem, adós maradtam. Nevezetesen az, hogy mennyiben van létjogosultsága az ilyenfajta vizsgálódásnak, vagyis megbízhatónak tekinthetők-e az eme négy káptalanra vonatkozó adatbázisból a magyarországi egyházi középréteg egészére levont következtetések?

Mályusz Elemér számításai szerint ebben az időszakban Magyarországon 626 kanonoki és 49 préposti hely volt, azonban 7 káptalan esetében – így a budainál is – adatok hiányában 12-vel számolt. Minthogy a budai adataink szerint valószínűleg 24 tagú lehetett, 9 számításait korrigálva összesen 687 tagúnak vesszük az egyházi középréteget. Ebből az általunk vizsgált négy káptalan 24+34+34+14 = 102 taggal rendelkezett, ami az összlétszám 15%-a.

További számításainkat az 1511-es évre alapozzuk (II. függelék, I. rész). Ebből az évből ugyanis az általunk vizsgált négy káptalanból háromra majdnem teljes névsorunkvan (a budai protocollum segítségével a 24-bő120 személy ismert; a győri és a pozsonyi számadáskönyv alapján itt is csak 2-2 ember hiányzik), a 102 tagból 76 ismert (75%). Az 1511-ből ismert kanonokok méltóságviselésének átlagos ideje 24 év (Buda: 33, Fehérvár: 9, Győr: 17, Pozsony: 22; Fehérvár alacsony száma valószínűleg a fonásbázis hiányosságával magyarázható, ezért az összátlag kiszámításánál nem vettem figyelembe). Miután 1458 és 1526 között 69 teljes évvel számolunk, 24 éves átlagos javadalomviselés esetében korszakunkban kb. 1855 kanonok fordulhatott elő. Ha figyelembe vesszük, hogy az általunk ismert 526 személy közül többnek a négy vizsgált káptalanban egyszerre több javadalma is volt, az itt betöltött javadalmak száma már 541-re emelkedik. Emellett az ismert személyek közül 51 máshol is birtokol kanonoki javadalmat, van, aki többet is. Amennyiben ezt a 15%-os átfedési arányt az egész korszakra átlagosnak vesszük, úgy az egy időben javadalmakat betöltő személyek száma 687-ró1608-ra korrigálandó, ennek az 1511-ben ismert 76 személy a 13%-a. Ha a 15%-os átfedési arányt a korszakban összesen betöltött 1855 kanonikátusra vetítjük, 1577 személyt kapunk, akiknek az általunk ismert 526 személy a 33%-a. Ez a bizonyos szempontból nézve több mint 10%-os, más szempontból nézve pedig 1/3-os statisztikai mintavételi arány még a jelenkori szociológiai vizsgálatok esetében is igen magasnak mondható, arra pedig megítélésünk szerint mindenképpen alkalmas, hogy megbízható következtetéseket alapozzon meg.