PACH ZSIGMOND PÁL

Szürkeposztó, szűrposztó, szűr
Fejezetek a magyarországi szövőipar korai történetéből

Sajtó alá rendezte:
CSATÓ TAMÁS

ISBN 963 8312 88 2
ISSN 0238 2180

Budapest, 2003
MTA Történettudományi Intézete

A borítón: Kelmefestés, flamand festményrészlet, 1482

MEGRENDELHETŐ
Ár: 1200 Ft

TARTALOM

******

Pach Zsigmond Pál utolsó műve

Nyomdába adjuk végre Pach Zsigmond Pál utolsó művének kéziratát. Ceruzájával, a szokásos 2B grafittal korrigálta a kórházi ágyon az utolsó fejezet folyóiratban megjelenésre szánt korrektúraoldalait. Ekkor már tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan. Az elmét is tompító fájdalomcsillapítókat hallatlan önfegyelemmel, akaraterővel az utolsó napokra tartogatta, jórészt azért, hogy dolgozhasson: a jegyzeteket ellenőrizte, ki tudja, hányadszor. A biztató szavakra, hogy ugyanis lesz még talán idő az utolsó fejezet megírására, a rendszerezett cédulák feldolgozására s utána a szóban annyiszor elmesélt összefoglaló következtetések papírra vetésére – csak mosolyogva rázta a fejét: kedves barátom, ne nyugtass, én már belenyugodtam...

Siettünk volna mi, kollégái, három és fél évtizede közvetlen baráti munkatársai, neveltjei, hogy a temetés után mielőbb az olvasó kezébe kerüljön a „Mű”. Aminek mondat- és gondolatfűzésén, a feldolgozás kiegyensúlyozott módszerén, az okleveles anyag- és szakirodalom gondos használatán minduntalan átüt az a nyugodt életszemlélet, amellyel egykori igazgatónk szemlélte a világot az utóbbi évtizedben. A tudományszervezéstől, a politikai-ideológiai csatározásoktól véglegesen visszavonult, tudós ember. Aki a nyugalmazott igazgató, a nyugalmazott professzor és a szeretetre méltó férfi mintája lett. És ennek a mintának is – mint minden írásának, minden általa vezetett értekezletnek, készített jegyzőkönyvnek – pontosan szerkesztett harmóniája volt: pontossággal vett részt nyugdíjasként a legfiatalabb kolléga vitáján, osztályüléseken, jelent meg a dolgozószobájában intézeti napokon, kísérte ki vendégeit a vele született udvariassággal, és érdeklődött az új munkatársaktól a folyosón munkájuk, kutatásaik témái iránt.

A sajtó alá rendezés fáradságos munkáját Csató Tamás, a régi kedves tanítvány és kolléga vállalta. Az Előszó megírását a család felkérésére Székely György akadémikus, aki félszáz esztendőt töltött együtt Pach Zsigmond Pállal tudományos műhelyvitákon, értekezleteken. A könyvsorozat szerkesztője, jelen sorok írója, vállalkozott, hogy volt igazgatójának munkásságát illeszti a hazai és külföldi történetírás irányaihoz. Elkészültek a jegyzeteink, a céduláink Pach Zsigmond Pál történetírásának kapcsolódásairól Domanovszky Sándor agrártörténet-írásához, a kereskedelmi utak, a harmincadvám meghatározó szerepéről, a késő pozitivizmus forráskritikai gyakorlatáról, amely Pach minden munkájában – még az ideológiai jellegű írásokban is – nyomon követhető. Elkészültek a jegyzetek a Marx-értelmezésekről (A tőke nevezetes első kötetének, a kereskedelmi tőke Pach-értelmezéséről), a félbemaradt nagy agrártörténeti szótáráról, a magyar agrártörténet-írás fellendüléséről. Mindezek a tudományos vállalkozások Pach szakmai életének, napjai 12-14 órájának szellemi közegét alkották. És elkészültek a jegyzetek az idős korában négyszemközt oly sok önkritikával emlegetett proletárdiktatúrás rendszerváltás-őrségváltás akciókról 1949–1956 között és a jóval a rendszerváltás előtt, az 1970–80-as években, megtett kiigazításokról. Mert ebben is, mint mindenben, a szigorú logikával mindent következetesen végiggondoló, elemző ember maradt. Mint ahogy elkészültek a Történettudományi Intézet történetének fejezetei is, amelyekből a rendszerváltók 1949 utáni politikai fanatizmusa mellett kirajzolódik a ma is korszerű kutatásszervezet megalapozása a magyar történettudományban, amely Pach életművének ugyancsak jelentős része.

Azután, a cédulák rendezgetése közben, az elmúlt héten megjelent Berend T. Iván tanulmánya a Történelmi Szemle hasábjain Pach Zsigmond Pálról. A volt tanítványra mindig is jellemző széles látókörrel, szakszerű elemzéssel és emberi melegséggel szól mesteréről, tanítójáról. Székely György a kutatót, a „szürkeposztó” – ahogy mi egymás között a könyvét neveztük – alkotóját, Berend T. Iván a történetírót mutatja be.

Nekünk, a szerkesztőnek, a mai igazgatónak nem marad más, mint a korrektúrák újraolvasása és az előző fordulóban még kijavított német nyelvű hivatkozások ellenőrzése.

2003. június 15.