OBORNI TERÉZ

Erdély gazdasága és pénzügyei a 16. század közepén

Kandidátusi disszertáció tézisei
1997

I. A TÉMAVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE, A KUTATÁS CÉLJA

Az utóbbi években a hazai történettudomány nagy érdeklődéssel fordult Erdély történetének kérdései felé. Sok területen hiányoznak azonban azok az alapkutatások, amelyek új forrásokat és adatokat tárnának föl és így lehetőséget adnának arra, hogy a szakirodalomban évtizedek óta ismétlődő kijelentéseket, állításokat pontosítani, módosítani vagy gyökeresen megváltoztatni lehessen. Magam hosszú levéltári kutatómunka és a Magyar Országos Levéltárban lévő Erdélyi Kormányhatósági Levéltárak beható megismerése után úgy véltem, az eddig kevéssé feltárt területek egyike a 16. századi Erdély gazdaságának története, amelyre vonatkozóan hatalmas, feldolgozatlan forrástömeggel rendelkezik az Országos Levéltár és természetesen a bécsi levéltárak is. Ennek egyik szeletét választottam ki, amikor ama kormányzati változások és gazdaságtörténeti adatok feltárását tűztem ki célul, amelyek I. Ferdinánd erdélyi uralkodásának néhány esztendejét jellemzik.

A dolgozat elkészítésekor célom az volt, hogy feltárjam azt a gazdasági és pénzügyi hátteret, amely a politikai viszonyok meghatározta erdélyi átalakulások mögött lehetőséget biztosított a kialakulóban lévő állam önállóságához. Ez magában foglalja Fráter György kincstartóságának éveit, hiszen munkásságával ő teremtette meg a majdani erdélyi fejedelmek kincstárának és kincstári igazgatásának alapjait, valamint azokat a kormányzati terveket, kísérleteket, amelyekkel I. Ferdinánd megpróbálta bevezetni Erdélyben a kamarai rendszert, ám végül is megelégedett egy kincstartó személyével. Célom volt továbbá, hogy az elmúlt évtizedek levéltárosi hagyományait követve gazdaságtörténeti-pénzügyi alapkutatásokat folytassak, és olyan forrásokat tárjak a későbbi kutatók elé, amelyek többféle szempontú feldolgozásra adnak lehetőséget. Szerettem volna konkrét adatok alapján megismerni azokat a pénzforrásokat, amelyekre Erdély támaszkodhatott ezekben a viharos években, bemutatva az egyes jövedelmi ágakat, az azokból várható összegeket, a legfőbb állami kiadásokat. Végezetül mindezeket egy közel fél évszázaddal később keletkezett hasonló kimutatás tételeivel összehasonlítva megkíséreltem bemutatni az erdélyi gazdaság változásait a 16-17. század fordulóján.

II ANYAGGYŰJTÉS ÉS FORRÁSFELHASZNÁLÁS

Kutatásaim során törekedtem a vonatkozó szakirodalom teljes körű feltárására. Meg kell jegyezni azonban, hogy a 16. századi Erdély gazdaságtörténetének leírása csupán egyetlen, 1586-ból fennmaradt töredékes kimutatásra visszamenő becslésekre valamint következtetésekre alapult. Így sok bizonytalanságot tartalmazva jelent meg a korábbi és a legújabb történeti összefoglaló munkákban is. Még leginkább a korszak kormányzattörténetét bemutató munkák /Ember Győző, Bíró Vencel, Trócsányi Zsolt/ foglalkoztak a kérdéssel, ám inkább a pénzügyek hivatalszervezetének tárgyalása kapcsán. Konkrét adatokat felsoroló, s ezáltal a gazdaság és pénzügyek helyzetét bemutató források mindeddig nem álltak a kutatás rendelkezésére.

A dolgozat forrásai között mindenekelőtt kiemelendő két nagy forrásegyüttes közül egyik az a hatalmas, több, mint 200 folióra terjedő, latin nyelvű jelentés, amelyet I. Ferdinánd 1552 tavaszán Erdélyben járt biztosai Werner György királyi tanácsos és Bornemissza Pál veszprémi püspök készítettek. Az ő feladatuk az volt, hogy járják körbe az Erdélyben található, királyt illető jövedelemforrásokat, mérjék föl azok állapotát, a belőlük várható jövedelmet, adjanak javaslatot az erdélyi pénzügyek jobb kormányzására és hathatósabb művelésére vonatkozóan, amely javaslatok alapján azután a király maga szándékozott eldönteni, mennyire tudja itt is bevezetni a modern pénzügyi kormányzási rendszert és mennyire tudja a tartományt saját anyagi erejére támaszkodva megvédeni és megtartani. A jelentés eredeti kézirat megtalálható a bécsi Udvari Kamara levéltárában: Österreichische Staatsarchiv Hofkammerarchiv Handschriften No. 374. Ugyanez mikrofilmen: Magyar Országos Levéltár W 4519. Egy 18. századi másolat található (kihagyásokkal) az Országos Széchényi könyvtár Kézirattárában Fol. Lat. 4375. jelzet alatt. A jelentést kiadta: Engel, Johann Christian: Geschichte des ungrischen Reichs und seiner Nebenlander. II. Bd. Halle,1798. 22-43. és III. Bd. Halle, 1801. 6-31. Engel a kiadást a Hadik könyvtárban lévő másolat alapján készítette, egy másik másolat volt található a század elején a szebeni Bruckenthal könyvtárban. Ezek a másolatok azonban nem tartalmazzák azonban azokat a kiegészítő számadásokat és kimutatásokat, amelyeket Bornemissza és Werner csatoltak az ő általuk írott szöveghez. Ezek csak az eredeti Bécsben lévő kötetben vannak benne. A kötet sok károsodást szenvedett, vízfoltos, sok helyütt olvashatatlanná vált, az Engel által kiadottakat mégis sok részben lehet pontosítani konkrét számokkal.

A másik, ugyancsak konkrét számadatai miatt rendkívül fontos forrás az a 92 oldal terjedelmű regestrum, amelyet I. Ferdinánd 1552 őszén kinevezett kincstartója, Haller Péter készített egy esztendős tevékenységéről. A jegyzék olyan adatokat tartalmaz Erdély gazdaságára vonatkozóan, amelyekről eddig alig valamit sejtett a történeti kutatás. Haller Péter politikai foglalatosságai mellett kitűnő üzletember lévén, igen alaposan és pontosan vezette a pénzjövedelmeket és az államot terhelő kiadásokat. Ennek alapján megismerhetjük azt a gazdasági erőt, amelyet Erdély képviselt és tájékozódhatunk arról is, mennyire volt lehetséges a tartomány megvédelmezésének fedezése magának Erdélynek bevételei alapján. Mindezek mellett a Magyar Országos Levéltárban található leveleket, kancelláriai feljegyzéseket, fogalmazványokat használtam a téma kutatásához. Sajnos ebből az időből nagyon kevés töredékes dikális adójegyzék maradt fenn, amelyek kiegészíthetnék a Haller-féle regestrumban foglaltakat. A kincstartó egy esztendős tevékenységéről is alig néhány levél maradt fenn az Országos Levéltárban, sajnos a kolozsvári Haller levéltár is elpusztult. Az őt követő pénzügyi főigazgatónak, Gyalui Vass Lászlónak is kevés írása maradt fenn. Mégis a töredékes források apró adataival kiegészítve a nagy terjedelmű jelentések információit, azt hiszem, igen alapos és kimerítő módon tudtam feltárni Erdély egy olyan korszakának gazdasági hátterét, amely mindeddig csupán politikatörténeti vonatkozásban állott az érdeklődés középpontjában.

III. A KUTATÁS FŐBB EREDMÉNYEI

Erdély önálló állammá válása során volt egy rövid időszak (1552-1556), amikor Habsburg fennhatóság alá került a tartomány és úgy tűnt, az országrészek egyesülhetnek I. Ferdinánd kezén. Ez idő alatt a Habsburg központi kormányzat és az azt erős kézzel irányító Ferdinánd megkísérelte Erdélyben is bevezetni azokat a pénzügyi kormányzati módszereket és intézményi rendet, amelyek a birodalom más tartományaiban, köztük a királyi Magyarországon már működtek. Egyrészt ennek a célnak köszönhetően, másrészt az új országrész katonai-védelmi ellátásának szempontjait szem előtt tartva készíttette I. Ferdinánd azokat a pénzügyi kimutatásokat, jegyzékeket, amelyek a korszak erdélyi gazdaságáról és pénzügyi helyzetéről meglévő igen hiányos ismereteinket mindeddig ismeretlen adatokkal és forrásokkal bővítik.

A kutatás eredményei két gondolatkörben foglalhatók össze. Elsőként a kormányzattörténeti szempontú vizsgálódások eredményeit említem meg. A Ferdinánd-időszak előzményeit vizsgálandó tettem föl a kérdést: milyen volt Fráter György uralmának egy évtizedes gazdálkodási rendszere, milyen módon kormányozta a Barát Erdély gazdaságát, hogyan szervezte meg a pénzügyeket olyan kiválóan, hogy tudjuk, nem voltak nagy pénzügyi nehézségei az országrésznek. Az ismert források ilyen szempontú vizsgálata és újabb források feltárása nyomán kiderült, hogy Fráter György a középkori gazdaságirányítási módszerek szigorú alkalmazásával, valamint a kereskedés lehetőségeinek kihasználásával tett szert nagy pénzösszegekre, amelyből finanszírozni tudta Izabella királyné és udvara ellátását, Erdély hivatali működését, várépítkezéseket, követjárásokat, saját hatalma fenntartását. A helytartó és kincstartó volt az, aki megalapozta a későbbi fejedelemség kincstári igazgatását, hiszen Izabella királyné Erdélybe való visszatérése után a régi modell alapján szervezte meg, folytatta az erdélyi pénzügyek irányítását. Ugyancsak a kormányzattörténeti vizsgálódások eredményeként említem meg, hogy a Bornemissza-Werner-féle jelentés és más levelek, kancelláriai feljegyzések alapján derült fény arra, hogy I. Ferdinánd király komolyan foglalkozott Erdély pénzügyigazgatása átszervezésének kérdésével. Az uralkodó tervei között szerepelt, hogy itt is bevezesse azt a modern kamarai rendszert, amely a pozsonyi Magyar Kamara megszervezésével a királyi Magyarországon már működött. Mégis, tanácsosai és a pénzügyi kérdésekben különösen nagy tekintélynek örvendő Werner György véleményének hatására megmaradt Erdélyben az egyszemélyű vezetés mellett, és ismét csak kincstartót nevezett ki a tartomány élére, a szász vezető politikus, Haller Péter személyében. Haller ekkor már jó néhány kereskedelmi és üzleti vállalkozáson túl volt, és nagy szakértelemmel kezelte az országrész pénzügyigazgatását, azonban szórványosan fennmaradt levelei és írásai alapján azt látjuk, hogy kinevezése után nem kapta meg a kellő segítséget a központi vezetéstől, és egy évvel ezután lemondott tisztségéről. Ehhez bizonyosan hozzájárult, hogy Castaldo generális itt állomásozó csapatainak ellátása érdekében folyamatosan zaklatta újabb és újabb összegekért, és ő nem tudott ennek eleget tenni, nem tudta a kamarák élére saját jelöltjeit kinevezni, tehát összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy nem kapott szabad kezet a pénzügyigazgatás terén. Lemondása után azzal a váddal illették Bécsben, hogy hanyagul, pontatlanul bánt a pénzzel, ezért I. Ferdinánd ismételten Erdélybe küldte tanácsosait ennek kivizsgálására. Werner György és Francisci Tamás királyi tanácsosok újabb kimerítő jelentéséből kiderült, hogy a vádak hamisnak bizonyultak, néhány kis összegtől eltekintve Haller mindenről pontosan elszámolt. Lemondásával igen nehéz helyzetbe került a központi igazgatás, hiszen nem találtak Erdélyben megfelelő embert a kincstartói hivatal ellátására. Vass László, a dési sókamara korábbi vezetője mint supremus administrator még viselte a hivatalt 1555-ig, alatta azonban teljesen összeomlottak az erdélyi pénzügyek. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy Ferdinánd király nem tudta megszilárdítani politikai hatalmát, hiszen az erdélyi rendek már 1552-től kezdődően folyamatosan kinyilvánították abbéli véleményüket, hogy ha a Habsburg uralkodó nem tudja őket megvédeni a török támadásától, akkor inkább hódolnak a szultánnak és elfogadják Izabella és János Zsigmond uralkodását.

A felvetett kérdések másik csoportja a gazdaságtörténet területét célozta meg. Az eddigi becslésekkel, feltevésekkel szemben pontos adatokkal tudtam jellemezni az erdélyi gazdaság és pénzügyek 16. század közepi helyzetét. Feltártam az egyes jövedelemforrások konkrét, számszerű adatait: az arany- és ezüstbányászat, az erre épülő aranybeváltás és pénzverés helyzetét, a sóbányászatból, a huszadjövedelmek bérbeadásából, a juhötvenedből, a szászoktól, a magyar nemesek adójából és a székelyektől beszedett összegeket. Bemutattam a királyi és vajdai kézen lévő várak állapotát, az ezekben állomásozó katonaság ellátására fordított jövedelmeket. A diplomáciai követküldés és a helyi adminisztráció költségeire fordított összegre vonatkozóan is találtam adatokat a forrásokban. Mindezen pénzbevételek és kiadások adatainak megismerése mellett különösen értékes eredménynek tartom az egyes kamarák, jövedelemforrások állapotának leírását tartalmazó részeket, amelyekből megismerhetők pl. a bányászat korabeli körülményei, az elhanyagoltság miatti nehézségek. A középkori Erdély gazdaságának legfontosabb részét képező sóbányászatról mindeddig egyetlen leírást ismertünk az 1526-ban Erdélyben járt Hans Dernschwam tollából. A most ismertetett leírás 1552-ből származik és a bányászatról, a sószállításról az eddigieknél jóval alaposabb és részletesebb ismereteket nyújt. A forrás ugyan nem volt teljesen ismeretlen, hiszen a 18. század végén J. Ch. Engel publikálta, sőt egynéhányszor hivatkoztak is rá a sóbányászatot is érintő történeti munkákban, ezek azonban bizonyosan nem ismerték a jelentés tényleges tartalmát. Ugyanígy igen érdekesek az aranybányászat, az aranymosás mikéntjét, aranybeváltás mindennapi működését, helyzetét taglaló részek. A nemesfémbányászat a középkorihoz képest szinte teljesen megszűnt Erdélyben, a bányák elvizesedtek, és legalább egy évtizede elhagyottak voltak már a század közepére. A kereskedés helyzetére vonatkozóan a huszadhelyek ismertetéséből és más, néhány szavas megjegyzésekből következtethetünk. Ezek szerint a korabeli háborús, zavaros idők miatt a korábban igen aktív moldvai és havasalföldi kereskedelmi kapcsolatok elsorvadtak. A török jelenléte pedig megnehezítette a kereskedők mozgását Külső-Magyarország felé is.

A középkor végi Erdély gazdaságának viszonylagos prosperálása az önállóság felé vezető út politikai és katonai akadályain megtorpant. Nem jutottak el Erdélybe azok a világgazdasági folyamatok sem, amelyek következtében a 16. század második felében Magyarországon agrárkonjunktúra, a mezővárosok nagymérvű fejlődése következett be. Erdély politikai elszigeteltsége gazdasági elszigeteltséggel járt együtt, és a középkori típusú kormányzati formák továbbélését, a városfejlődés megakadását eredményezte nem csak a 16. században, hanem az önálló fejedelemség fennállása alatt mindvégig.

IV. A HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGEI

Az értekezés tudatosan fordult Erdély történetének egy olyan területe felé, amely talán éppen a források összegyűjtésének problémái és az aprólékos munka szinte soha be nem fejezhetősége miatt az utóbbi fél évszázadban nem került a kutatók érdeklődésének homlokterébe. A kutatás eredményei a jövőben hasznosíthatók lesznek egy majdani Erdély történeti összefoglaló munka kereteiben, valamint remélhetően fölhívják a figyelmet a 16. század gazdaságtörténetének még föltáratlan területeire és olyan kihasználatlan forrásaira, mint pl. a Magyar Országos Levéltár Erdélyi Fiskális Levéltárának hatalmas forrástömege, vagy a bécsi levéltárakban található magyar vonatkozású gazdaságtörténeti források. Másrészt az eredmények közvetlenül fölhasználhatók lesznek az egyetemi oktatásban és a tudományos ismeretterjesztés különböző fórumain.

V. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMAKÖRÉBŐL KÉSZÜLT PUBLIKÁCIÓK

Erdély gazdasága a XVI. században. in: Pannon Enciklopédia. A magyarság története. Főszerk.: Kuczka Péter. Budapest, 1994. 131-132.

Habsburg kísérlet Erdély pénzügyigazgatásának megszervezésére (1552-1553) in: In memoriam Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk.: Lengvári István. Pécs.1996. 165-176.

Habsburgischer Versuch zur Regelung der Finanzangelegenheiten in Siebenbürgen (1552-1553) in: Interethnische- und Zivilizationsbeziehungen im siebenbürgischen Raum. Herausgegeben von: Sorin Mitu - Florin Gogaltan. Cluj/Klausenburg/Kolozsvár, 1996. 137-157.

Az Erdélyi Fejedelemség 16-17. századi összeírásai. (Sajtó alatt a KSH kiadásában.)