SUDÁR Balázs

A Palatics-kódex török versgyűjteményei
és a hódoltsági művelődéstörténet

PhD-tézisek

Témavezető: Dr. Vásáry István egyetemi tanár
Budapest, 2004

A Palatics-kódex (Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften 2006) a hódoltsági török irodalomtörténet egyik legjelentősebb emléke. Kiemelkedő értéke abban áll, hogy datálható és helyhez köthető, hiszen tudjuk, hogy 1588/89-ben keletkezett a hódoltságban. Összeírója egy magyar vagy német származású renegát lehetett, aki azonban szoros kapcsolatokat tartott fenn szülőföldjének keresztény kultúrájával. A kutatások eddig elsősorban a magyar és a német szövegekre irányultak, a török versgyűjtemények felé nem fordult kellő figyelem. Egy részüket ugyan Törökországban kiadták, de ezek sem a szöveg közlésének módja, sem a feldolgozás szempontjából nem kielégítőek, másrészt Magyarországon teljesen ismeretlenek maradtak.

Török versek öt helyen találhatók a kéziratban: a) Négysoros versek különböző férfinevekre (78b-82a) b) Sorpárok, ún. bejtek (87a-91b) c) Találós-versek, ún. muammák (83b-87a) d) Klasszikus, ún. díván-versek és a török énekmondók alkotásai (108a-141b) e) Klasszikus dalszövegek (141b-051b) E versek nagy része valószínűleg nem helyi költők alkotása, hanem a birodalom kulturális vérkeringése révén váltak itt ismertté. Kisebb részük olyan költőktől származik, akik megfordultak a hódoltságban, egy vers pedig - egy Tata alatt elesett vitéz siratóéneke - egészen biztosan ide kötődik.

A négysorosok, a sorpárok és a muammák afféle bon mot-nak számítottak a török elit körében, Palatics-kódexbeli felbukkanásuk e kör műveltségéről vall.

Eddig alig sejtettük, hogy a hosszadalmas képzést és erőteljes mecenatúrát feltételező klasszikus zenei műveltség a hódoltságban is ismert volt. A Palatics-kódex 54 szövege most mégis e muzsika ismertségéről és kedveltségéről vall. Különösen érdekes, hogy három dalszöveg felbukkan Ali Ufki 1650-es, Isztambulban készült gyűjteményében is, de ott már kottákkal együtt. Az eltérések ellenére is elképzelhető, hogy ezek a hódoltsági zenekultúra első ismert emlékei.

A kb. 40 versre rúgó klasszikus versgyűjtemény nagy valószínűséggel másolat, egy XVI. század közepi antológia átírása. Létezése ezen irodalmi magaskultúra hódoltsági ismeretéről vall. Érdekes, hogy a helyi szerzők nem, vagy alig kapnak helyt benne, jóllehet tudjuk, hogy a XVI. század közepén már itt is jelentős irodalmi közélettel számolhatunk.

Legjelentősebbnek talán a kódex ásik-verseit, a török énekmondók alkotásait tekinthetjük. Azért rendkívül érdekes e lejegyzés, mert ebből a korszakból az egész Oszmán Birodalom területéről alig ismerjük párját, másrészt egészen nyilvánvaló magyar vonatkozásai is vannak. Minthogy a benne szereplő költők neve máshol nem bukkan fel, feltehetjük, hogy helyi alkotók verseit rögzíti, s tulajdonképpen „gyűjtésnek” tekinthető. Nagyon fontos, hogy nem a kor elismert alkotói, hanem az alig ismert kismesterek munkái kerültek így látókörüknbe.

A magyar irodalom török kapcsolatai szempontjából sem érdektelen ez a gyűjtemény, hiszen szerepel benne egy kétnyelvű vers, és egy minden ízében törökös, de magyar nyelvű ének is. A kézirat lejegyzője a korabeli török költészet szinte teljes keresztmetszetét adja, mely hű tükre annak az irodalmi életnek, amelyből például Balassi Bálint is meríthetett.